Hosszú út vezetett a Nagykároly melletti Mezőfény községig,
de a kelet-magyarországi alagút végén nem hiába tűnt fel Mezőfény, az Ország
immár Partiumként nevezendő részén (minthogy ezek a Részek Erdéllyel együtt
Romániához kerültek). Ceterum censeo, ha már román mánia, hogy Rómán keresi önigazolását Románia, el kell mondani, hogy nem a nemlétező román lakosság miatt húzták itt a határt, hanem a létező vasútvonal miatt, amit itt épített ki a Magyar Állam az Alföld szélén fekvő magyar városok összekötésével.
 |
A plákaton is mi rohamozunk - igaz kicsiben, de élesben:)
|
Nem gondoltuk volna, hogy a nyár legnagyobb, s legforróbb
hangulatú bemutatója ezen a jeles szeptemberi (vasár)napon következik el a Mezőfényi Lovasnapon. NAjó, talán nem voltak annyian, mint a Kurultájon, de a többezres
tömeg messze felülmúlta a kismagyarországi falunapokon általános érdeklődést, illetve
érdektelenséget. Mondjuk többedjére tapasztaltuk, hogy a (bármelyik) határon túli közönség
jobb állapotban van, mint ebben az önmagát gyarmatosító országban, és pl. a nemzetemelő bemutatónkat is sokkal jobban megbecsülik, mint általában e tájon – kivéve persze a
Kurultájon.
A bemutatónk fogadtatása mellett a forró hangulathoz a nyári
hőmérséklet is hozzájárult, de a szervezők kedvessége és profizmusa folytán még
a kényszerű határátkelés is határtalanul simán ment, bár az egyik határőr
humora felidézte a régi csúnya időket. De határainkat átlépve nem küldtük el a
fenébe, és a Dunai-szárnyat gyakorlatilag nélkülözve is teljes értékű bemutatót
tartottunk 6 lóval, 4 segéddel. (A nyugati dunaiak derékhada épp ugyancsak vasárnap
ért haza még keletebbi missziójáról, amiről hamarosan beszámolunk.)
