Jászkiséri Lovasnap 2016.09.17.



A szokásos júliusi időpontban országos ítéletidő mondott ítéletet a hagyományait megtagadó világ felett, és elmaradtak még a hagyományőrző programok is, de a szeptemberi pótidőponton csak normális kis őszi eső volt, aminek egyébként is örültünk, minthogy az egyébként kifejezetten jó idei időjárásból az egyébként száraz szeptember szinte kilógott.

A rendezvény viszont szokás szerint nagyon kedves, otthonos volt. Mi 3x2 lóval tartottunk bemutatót a nap elején. 3 irányból kettes futókkal hoztuk a lovakat, Dani Kirgizisztánból Pomáz és Bálint érintésével, Sanyi és Laci Karcagról, és a Balogh család Nagykörűből Attila vezetésével (azaz Attila hozta és vezette a kölcsön kettes futót, amivel Péter lovai jöttek). Péter Sólyom lován ezúttal Benedek debütált: a 18. születésnapján mint lovas harcos először jelent meg a történelem színpadán.

A bemutató után az eső is elállt, úgyhogy szívesen elücsörögtünk a programok, az ismerősök és az ebédek társaságában délutánig, majd az állhatatosabbak fel is ültünk a lovaink ügyességét csiszolni a közben felálló pályán, de végül is a verseny a tombol(áz)ás áldozata lett számunkra, mert a komp miatt a versenyt és a zablánkat hátrahagyva elindultunk hazafelé.

Íme a helyi tévé tudósítása az eseményről.