Tavaszi kihajtás... április 25-28.

 

Szent György napja és a Karcagi Május Elseje alkalmából jól kihajtottuk magunkat a frissen kihajtott tájba. Idei tavaszi lovastúránk az elmúlt évekhez képest kisebb létszám mellett zajlott le – legalábbis ami a lovasok számát illeti.

 

Egy körben a csapat a Horányi rév előtt.
A túra Pomázról indult, célja pedig a Karcag határában található Bene-tanya (Egyesületük központja) volt, ahol csapatunk hétvégi edzőtábort tartott, illetve vasárnap a karcagi majális hagyományőrző lovas programjait bonyolította le. Csapatunk egy része tehát – összekötve a kellemest a hasznossal – a lovak szállítását lábon oldotta meg.

 

Összesen 6 ló vett részt a túrán, amelyeken az első két napban 4, a harmadik és negyedik napon 3 lovas osztozott. Balogh Péter a legutóbbi szentendrei találkozó alkalmával ott hagyta Bátort és új szerzeményét Szellőt. E két lovon első két nap Péter és fia Benedek osztoztak, a 3. naptól Péter vezette Szellőt. Sulyok Jocó barátunk jött saját lován, Pajkoson, vezetve Lelki lovát, Szikrát (rá a hétvégi programokon volt szükség), Leidinger Dani pedig hozta Karát és Harcost. Az eredeti elképzelés szerint Karán Puss Krisztián barátunk jött volna, de ő sajnos egészségi okok miatt végül nem tudott a csapattal tartani.

 

Dani és Jocó örülnek,
hogy végre bejutottak a Gödöllői Egyetemre.
Az első nap a legnehezebb a túrán, hiszen nehezen enged a civilizáció. Különösen hatékony ebben a budapesti agglomeráció, ráadásul Péternek megvan az a rossz szokása, hogy szeret új utakat feltárni. Így csúnya, érdekes, de nem hatékony utakon végül bejutottunk a Gödöllői Egyetemre, de csak a bolt mögé. Innen a gödőllői (egyik) Rózsadombon keresztül a többi szögesdrótos hegy felé vettük az irányt, s jól is haladtunk volna, ha a Szabad Természetet nem lenne be(vad)hálózva a vad- és erdőgazdálkodás által. Azt gondoljuk, hogy legalább a jelzett turistautak átjárhatóságát azért illene biztosítani ebben az akadálymentesítéstől is hangos világban. Így a nettó 60 km-es távot nem csak az enyhe eső tette emlékezetessé, és a ránk erőltetett útvonal-fejlesztések és kerülők miatt csak a sötét beállta előtt 1 perccel, de azért mégiscsak hátulról sikerült behatolni a galgahévízi ökofaluba, ahol Dani öccse épített irigylésre méltó eredménnyel házat. Leidinger Árpival a faluban lakó Balla Zoltán barátunk és Botond fia is vártak már, így heten költöttük el a vacsorát.

A második nap a pihenésé - a Galga mentén.
Második nap szép időre ébredtünk, a reggeli fagy nem tett kárt a lovakban. A szép időhöz rövidebb táv társult, hiszen csak Jászágóig, Fehér Kornél barátunk tanyájáig ment a társaság, a Galga mentén, a pusztamonostori vasútállomás érintésével, ahol Benedek vonatra szállt, ugyanis most neki csak ennyi idő adatott a valóságot tanulni: másnap már iskolába ment…


A harmadik nap Kornéllal és esővel indult.
Harmadik nap Kornél elkísérte a csapatot Jászdózsáig, ahol megkóstoltuk a kiváló helyi főzésű sört. A túra és a csapat nagyszerűségére jellemző, hogy ázottabban érkeztünk, mint ahogy tovább indultunk. Nehéz szívvel, de elbúcsúztunk Kornéltól és a nagyszerű házi sörtől, majd folytattuk utunkat Jászapátit érintve Jásziványon és Pélyen keresztül, a Hevesi Füves (és lovas) Puszták világvége Tájvédelmi Körzet érintésével, egészen míg ránk nem
Az ott a falon a reklám helye.
Ekkor láttuk utoljára Kornélt.
sötétedett. Szállásunk aznap a Hanyi-érből csinált csatorna mellett található egykori gátőrház romjai között volt, illetve lett. Az egész napos nedves idő folytán a lovak letétele kapcsán a magas fűben az eddig szárazon maradt részeink is átáztak, így az éjszakát vizes borogatásban töltöttük – borozgatás helyett. A romok között fellelhető faanyagból hamar tüzet raktunk, és a hosszú éjszakához készülve lapra szereltünk egy kiszáradt almafát. A pihenés intenzitását jelzi, hogy kétszer lett újragyújtva a tűz az éjszaka folyamán, ami bár sokat javított a hangulatunkon, inkább füstös volt, mint meleg, úgyhogy a hajnali fagy hamar talpra állította a csapatot.

Ahogy a hegyekben a kerítések, úgy az Alföldön a csatornák
teszik nehézzé a haladást. A Jászsági-főcsatornán
a vasút hídjáig kell kerülni. 

Alföldi találkozások
- puszta és távvezeték a csatorna gátján.
(Ez 4 szó, amiből 3 csúnya...
Két szép ló a fényképész alatt /mögött.)
A negyedik nap korai indulása indokolt is volt, hiszen estére Budapestre akartunk érni – a karcagi Kecskeri-puszta érintésével; s még 10 km-re voltunk Kiskörétől. De mivel a 6 lovat a 3 ember elengedett kézzel szereli, úgyhogy ketten az ismert úton visszafelé vették az irányt, felnyergelve, de lovas nélkül, így az első 10 km teljesítése után még csak az indulásnál tartottunk. A hátralévő 55-60 km-t így viszonylag erőltetett tempóban kellett megtennünk. Nem is maradt el a jutalom, és ennek a büntetése a nap végén: Sanyi, Katica és Áron elénk lovagolt, és remek szilvapálinkával, valamint finom borral fogadta a megfáradt csapatot. A gondot csak az jelentette, hogy az egész napos koplalás, illetve az előző éjszakai 1,5 órás alvás (füstben fekvés) hatására igen hamar győzött a pálinka. Így a vonatút viszonylag hamar telt (talán a kényelmetlen ülések és a kupéban terjengő füstös szag sem volt annyira zavaró – számunkra), de a TVT, a Túrából Visszatérés Törése, a szokottnál is erősebben hatott a Budapest szívtelen szívében magukhoz térő csapatra.  Daninak másnap vizsgája volt, Jocónak gazdasága, s Péternek kimerültsége, amiből este autóval – immár kiegészülve a csapat többi tagjával – jöttek vissza a Karcagra a hétvégi programokban való részvétel céljából.

 

Lovasaink a nettó 200 km-es távot, három hosszabb és egy rövidebb nap alatt tették meg, eddig nem járt úton, az eredeti koncepció szerint, kisebb veszteségekkel s nagy élményekkel. Az 50 km-es napi átlag így a szezon elején elég is volt a lovaknak. (Leidinger Dani csapattársunk tavaly szeptemberben a Pomáz-Karcag utat egy másik, 220 km hosszú útvonalon, 3 nap alatt tette meg. Igaz, neki akkor sokkal komolyabb motivációja volt, mint mostani túrázó csapatnak.)  

A képekre kattintva megnyílnak nagyban.
A teljes képdokumentáció még feldolgozás alatt.