Látogatás az új dunai szálláshelyeken - december 13-14.



Kevésbé harcos téli programként rendhagyó évzáró (köz)gyűlést tartottunk a dunai szárny segédcsapatainak újabb szálláshelyén.
Történt ugyanis, hogy az elmúlt években Ambrus Balázs nyomában több ismerős is a Börzsöny alá költözött, na nem vertikális, hanem horizontális értelemben; a Szokolya és Kóspalag közötti külterületen hoztak-hoznak létre tanyákat.
 
 
Péntek délután felvettük az éppenhogy elkészült naptárakat, majd estére értünk a hegyek közé, az aszfaltút végéig. Pár száz méter gyaloglás Székely Andris házáig, ami az alaptáborunkként szolgált. Igazi Székely kaposzta adott alapot a diszkrét mulatáshoz. Másnap körbejártuk a környéket, és a gyökeret verő gazdaságokat, miközben a fiatalasszonyok visszatértek a házba. (Két hazai esküvőről is beszámoltunk az év folyamán, hagyományőrző csapatunk jól teljesít: mindkét újdonsült Asszony gyermeket vár, s a maradék leányokkal összebújtak a kemence melegének ölelésében.)

Szombaton sötétedés után indultunk vissza, Sanyiék vasárnap disznótorral folytatták a hagyományőrzést..

Kazak portya - október 16-22.




Kazakisztáni portyánkról röviden írt a megyei néplap.

S hosszabb beszámolót írtunk a Lovas Nemzetbe. 2013. decemberi számban jelenik meg. Itt olvasható.

És itt egy tudódítás kazakul is - a Kazak Állami Tévéből:



És itt az expedíció saját filmje is - Fehér Viktor szolnoki filmes munkája:




Jászkunság határkerülő lovastúra - szeptember 9-22.



Nagyon jól sikerült az idei túránk: jó hangulatban sikerült végigmenni a tervezett útvonalon a rendelkezésre álló idő alatt, az alábbi táblázat szerint.
Részletes beszámoló olvasható a Lovas Nemzet novemberi számában. Első oldalpár itt látható. Második oldalpár pedig itt.

És a képre kattintva megnézhető 130 kép a 13 napról.

Jászkunság-kerülő túra 2013.

2013. szeptember
km
1.
09. H
Karcag Kecskeri-puszta – Kisújszállás
14
2.
10. K
Kisújsz. – Kétpó – Öcsöd – Kunszentmárton
70
3.
11. Sz
KsztM. – Csongrád Kéttemető út
29
4.
12. Cs
Cs. Fekete-tanya – Fehér-tó  – Pálosszentkút – Jászszentlászló
38
5.
13. P
Jl. – Szank – Szűcs-tó – Felső-Tázlár – Pirtó
36
6.
14. Szo
P. – Imrehegy – Öregcsertő – Kalocsa
48
7.
15. Vas
K. – Géderlak – Duna
18
8.
16. H
D. – Dunakömlőd – Előszállás – Mezőfalva – Kishantos
56
9.
17. K
Kh. – Baracs – M8 – Dunavecse – Kiskunsági-főcs.
48
10.
18. Sz
K-f. – Bösztör – Kunbábony – Örkényi lovastábor
53
11.
19. Cs
Táborfalva – Ceglédbercel – Tápiószentmárton
41
12.
20. P
TsztM. Attila-domb – Farmos – Jászberény
49
13.
21. Szo
Jb. – Galgahévíz /Jászjákóhalma – Jászkisér – Tiszasüly
50
14.
22. Vas
Ts. – Nagykörű /Kunhegyes – Karcag
45
 
 
összesen
595



Frissített nyári tartozások


A nyár a főszezon. Ilyenkor sok a program, nem érünk rá programozni.
Az alábbi eseményekhez tartoztunk, vagyis az alábbi beszámolókkal tartozunk:

- Június 1. Esküvő a Magyar Várban. (Pomáz)

- Június 8. Esküvő Körösfőn.




- Július 4. A "Madarasi találkozó" vendégül látása a Kecskeri-pusztán.
- Július 5. Bemutató kínai küldöttségnek Karcagon. Fényképek ide kattintva!
- Július 6. Bemutató a IX. Kézi Aratóversenyen Kiskunfélegyházán.




- Július 7-12. A Tiszai-alföld keresztezése lóval - avagy ló(sz)állítás Kiskunfélegyházától Konyárig




- Július 14. Bemutató a Konyári Hagyományőrző Napon.




- Július 21. Bemutató a Széna vagy Szalma fesztiválon Lakitelken.

- Váltott szolgálatban képviseltettük magunkat a pomázi Magyar Vár Táborban.

- Augusztus 2-4. Bemutatók és éjszakai lovastúra a Hortobágyi Lovasnapokon.

- Augusztus 9-11. Bemutatók, felvonulás, versenyek a bugaci Ősök Napján.

- Augusztus 16-17. Részvétel a Magyarok Országos Gyűlésén Apajpusztán.
A történelmi élőkép 7 vezéréből 4-et a mi csapatunk adott,
az ügyességi versenyen az első három helyezettből 2 a mi csapatunkból került ki,
s egy látványos bemutatót is adott a mi csapatunk:)
(Az 1000 képből 200 a mi csapatunk bemutatóját mutatja, az 516. - 727. között.)

És élőkép az Élőképről:


Csodaszarvas és bevonulás a 3. perctől,
pajzsra emelés a 14. perctől,
országkerülés a 23. perctől.



- Augusztus 25. Bemutatót tartottunk Rózsa Péter tényleg nagyszerű rendezvényén a Pásztortalálkozón , a Hortobágyon, Vókonya-pusztán.



 

Pomázi Lovas Majális - május 25-26.


 

2013. május 25-26-án immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a lovas majálist a pomázi Magyar várban. A rendezvényen csapatunk dunai szárnya vett részt.

A lovas versenyszámok a szombati napon zajlottak, amelyek egy részén a dunai szárny lovasai is részt vettek.

Előtérben a győztes csapat.
Köbörében Stefanek Attila – Lelkes Tamás – Leidinger Dániel összetételű csapatunk harmadik helyezést ért el, akik sajnos már az elődöntőben összekerültek a győztes jász lovas bandérium csapatával, akik csődöreikkel uralták pályát. A harmadik helyért zajló mérkőzésen a fiúk sima győzelmet arattak a Némethy lovasíjász akadémia csapata felett. 

A Kinizsi lovas ügyességi versenyen két lovasunk, Stefanek Attila és Lelkes Tamás vett részt, akik igen jól, az első 10-ben szerepeltek (tekintettel a magas résztvevői számra, és a sok jó lovasra ez egy szép eredménynek mondható). A verseny első helyezettje Tóth Lívia lett, aki csapatunk egyik lovával, Karával vett részt ebben a megmérettetésben. Az ügyességi verseny összeállítója és levezetője egyébként idén is Leidinger Dániel volt.

A lovasbirkozó versenyben Leidinger Dániel csapattársunk képviselte a „Pusztai róka” csapatát, aki második helyezést ért el.

Az idei év egyik újdonsága volt a Szent László viadal lovasíjász verseny volt. Két db 4 fős csapat küzdött egymás ellen, ahol az íjászoknak az ellenfél csapat színét viselő luftballonokat kellett szétlőni. A dunai szárny lovasai adták a kunok csapatát, míg a Némethy Lovasíjász Akadémia lovasai képviselték Szent László lovasíjászait. Az utolsó kört követően a két csapat döntetlenül állt, amit egy szétlövés követett (minden csapatból minden lovas lőtt egy-egy kört). A szétlövés a történelmi forgatókönyvnek megfelelően alakult: lovasaink szoros küzdelemben ugyan, de alulmaradtak Szent László csapataival szemben.

A lovas versenyek mellett a dunai szárny lovasai – Vígh Zoli szentendrei lovasíjász barátunkkal kiegészülve – mindkét nap tartottak bemutatót a szokásos elemekkel (íjászat, hajítófegyverek, gyűrűszúrás, stb., továbbá trükklovaglás és a megszokott lovasjátékok).

A rendezvény sikeréhez sokat hozzátett a viszonylag szép időjárás, továbbá a szombat esti táncház.    

Besenyszögi Lovasíjász Verseny - május 25.



A karcagi csapat 1 autóban 4 fővel, 2 lóval péntek este érkezett a Besenyszögi Lovasíjász Amfiteátrum (BLA) parkolójába, ahol a vendéglátókkal és a versenyre érkezett békés megyei válogatottakkal hiába várták a nagykörűi csapatot, akik éjszaka csak Dobapusztáig jutottak. 2 ló ott maradt, a csapat másik fele 1 ló és 1 ember reggel érkezett, így 3 versenyző (bár pontosabb, ha inkább csak résztvevőt mondunk), valamint Katica és Édua volt jelen a csapatból.
 
Az időjárás kedvező volt, a versenyt nem zavarta meg a kánikula, tartalmas rendezvényt szerveztek a besenyszögiek, a lovasíjász versenyen 13 induló volt.
 
Bene Sándor 2. helyezést ért el 84 ponttal, és a többiek is nagyobb baj nélkül végigértek minden futamon, azzal együtt, hogy Laci volt a legszebb, s annak ellenére, hogy Péter jött a legmesszebbről.
 


Mészáros kapitány kitüntetése - Május 12.


Büszkeséggel tölti el csapatunkat, hogy a Kunszövetség Sudár István emlékdíjjal ismerte el Mészáros László kapitányunk hagyományőrző tevékenységét. Laci karcagi huszárkapitányként is teljesít, nem kímélve bokros feladatainkat.
A díjat a kisújszállási Horváth-tanyán Fazekas Sándor miniszter úr adta át.
Gratulálunk!

Kováts Mihály bemutatója - Május 7.


Ismét eltelt egy év, s itt a Kováts Mihály hét... Idén is felkértek bennünket, hogy a szokásos történelem verseny után a résztvevő diákoknak tartsunk egy történelmi harci bemutatót. Szemmel láthatóan nem csalódtak a négy lovasunk, s három segédünk által bemutatott harci produkcióban. Mindenesetre a lovasbirkózásnak vége nélküli folytatása lett volna, ha egy ponton nem szabtunk volna neki határt.
A Karcagi Hadtest 4 fővel lovon - 18 jó kép Daróczi Erzsike tollából itt. (Bolgovics Ági és Kizil ímmár együtt erősítik a csapatot!)

Kun Hagyományok Napja - Május 1.


Idén kilencedik alkalommal került megrendezésre a régi helyszínen, a Zuglógerben a kun hagyományok napja. Kun-magyar hagyományaink átmentését ismét erősítette egy maroknyi lelkes csapat. A több, mint száz résztvevő segítségével ismét egy sikeres, s remélhetőleg a közönség, s az érdeklődők számára is értékes napot könyvelhettünk el annak ellenére, hogy sajnos a helyi lovasok aktivitása (lassan már hagyományosan) alul maradt.
Voltak lovas versenyek (lovas ügyességi verseny, köböre bajnokság, lovasbirkózó verseny), csikós, huszár bemutató, kézművesek vására, kutyakiállítás, ferdinánd sütő verseny, talpas íjászverseny, néptáncosok fergeteges fellépése, de megtekinthették a kunok szállását, a lovas művelőeszközöket, s még számos más érdekes látnivaló is várta az érdeklődőket.
Az eseményről az infokarcag.hu honlapján találtunk tudósítást: Beszámoló és képek itt.

Lovas zarándoklat vendéglátása - Április 25-27.


Chemez Farkas és Kismődi Balázs vitézek kisebb-nagyobb nehézségek árán, de végül időre megérkeztek a kecskeri-pusztai tanyánkra, hogy lovaikkal eltöltsenek nálunk egy pihenőnapot, s erőt gyűjtsenek fizikai és lelki téren is a Csíksomlyó felé tartó hosszú útra. Ennek érdekében a bőséges vacsora és alvás után - a tavalyi évhez hasonlóan - ismét kipróbálták a karcagi termál vizet, este pedig következett a lelki töltődés. Kátai Mihály karcagi születésű Munkácsy díjas festőművész előadását hallgathatta meg a közönség, majd Tolcsvay Béla énekmondó magyarság szeretetet árasztó koncertjén vehettek részt, melyek egy jótékonysági est keretein belül kerültek megrendezésra, hogy egy régi látomás szerint felépülhessen a Normafánál az Anna réti kápolna. Az est jól sikerült, a karcagiak adakozásán nem fog múlni a siker.
Képek itt.

Lovas, íjász edzés Nagykörűben - Április 20-21.



 A nehezen érkező tavasz mégiscsak meghozta rendes szezoneleji edzőtáborunkat: 4 ló érkezett Karcagról, így 6 lóval gyakoroltunk az újjáépített Nagykörűi Lovas Stadionban.
A kedvező időjárásban komoly edzéseket tartottunk, az alaki lovaglás után talpas íjászat, majd több felvonásban lovas íjászat következett.
Sok kép itt.
 
A csapatot ledöntötte a lábáról a nagyszerű szombati ebéd, de végül is a délutáni edzés után az esti táncházban is helyt álltunk (ill. mozogtunk:) a nagykörűi kisasszonyok megelégedésére. A szükséges taktikai érzékről bizonyságot téve a vasárnapi ebédet nem vállalta a csapat, így a hosszabb szunyókálás nem vette el az időt a gyakorlástól. A hétvége tanulsága volt, hogy áprilisban is le lehet égni, s ha májusban nem akarunk, akkor több időt kell lovasíjász-szerelmünkkel töltenünk...
 

Húsvéti csapatösszevonás Pomázon



A márciusi tél Nagyszombatját végül is a leányfalui strand termálmedencéjében böjtölte ki a csapat, így jól sikerült a Vasárnapi feltámadás: az időjárás kegyes volt és megengedte, hogy hosszan átbeszéljük a Közgyűlés napirendi pontjait. A masszív eső nem csábított lovaglásra, de aztán mégiscsak megtekintettük a Leidinger-uradalom fontosabb birtoktesteit, ahol Leila, az arab démon Batu kánt neveli Kara nevelőapaságával. Este diszkrét mulatságra is futotta, ahol Döme, a csapat virtuóz táncosa által bemutatott Belga legényes tánc marad leginkább kultúroszlopként előttünk.

Báli szezon - Sztánai Farsang


Február 8-10.

Téli Csapatösszevonásunk ezúttal áthelyeztük Kalotaszegre, minthogy Lacit nem engedik ilyenkor, Ő vigyáz a város fáira. Először egy mikrobuszba vontuk össze a csapatot, hét fő fér el az új csapatszállító járműben. (Minthogy a hétfő nem a legalkalmasabb számunkra, 8 ülésesre fejlesztünk hamarosan, amiből 2 db egyes, és 2x3 közös ülés.)
Szóval péntek délben Karcagról indultunk, s a berettyóújfalui sóbánya érintésével
a mikrobuszban tartottuk meg évi rendetlen közgyűlésünket. Elfogadtuk a tisztségviselői jelentéseket, majd áttárgyaltuk az éves programokat.
Az autót bánffyhunyadi telephelyünkön hagytuk, minthogy a sztánai szállásterület ilyenkor csak lóval vagy vonattal közelíthető meg (a helikopter nem tud leszállni a hegyek miatt).
DeMartin Lajos és a kalotaszegi csapat nagyszerű vendégségében töltöttük a 2 estét és az 1 nappalt, a Kós Károly-féle Szentimrei-házban volt a szállásunk, háromszor jártuk meg a falut, és a csapat hegymászó elitalakulata a környék legmagasabb pontjára is felkapaszkodott.
A lovas felvonulás Lajcsi lovaival igazán impozáns volt, szombat délután 20 lóval vonultunk át a 3 km-re lévő faluba, ahol végigvonultunk a sok lakatlanná vált porta előtt, majd részt vettünk a hattyútáncon...

további képek tekinthetők meg.)

Esténként bál volt, a debreceni tánccsoport szép műsort mutatott be, majd átadták a kultúra házát a mulatós zenekarnak, és igazi kalotaszegi mulatságot rendeztek maguknak az alapítványi házban. Ide csatlakoztunk mi is kis csapatunkkal. (A fellépésről Árpi videói itt megtekinthetők.) 
 
 

Báli szezon - helyi (be)vetések


Hagyományőrző egyesületünk igyekszik helyt állni gyalogosan, sőt beltérben is. A tél ilyen kihívásokat kínál: csapatunk zenei elitalakulata 2 bevetésen is sikerrel bizonyított Karcagon.
 
Január 22. Magyar Kultúra Napja (Bene Sándor és Kovács Bence citárán kísérte a Nagykun Református Általános Iskola néptánc csoportjainak műsorát.)

Február 2. IX. Aprólábak Gála (Bene Sándor és Kovács Bence citera műsorát is meghallgathatta a közönség).
 
Forrás, és további képek: infokarcag.hu